Mit jelent a nőnek a táska? Igazából úgy is kérdezhetnénk, mit jelent az embernek egy forró, tikkasztó nyári napon az első korty hideg víz? Igen, a szebbik nem képviselői megmagyarázhatatlan szenvedéllyel szeretik a táskákat, ennek megfelelően pedig féltve őrzik azok titkait. Vígjátékok kedvelt vicces eleme a női retikül titkának és kapacitásának a boncolgatása. A tipikus „gombostűtől a repülőig”megfogalmazás, már ami a retikül tartalmát illeti, a valóságban is, kis túlzással ugyan, de megállja a helyét, hiszen a hölgyeknek készített kiegészítők közül még a legapróbbak is hihetetlen mennyiségű holmi tárolására képesek. Mit rejt a retikül valójában? A hagyományos és klasszikus cuccok mellett –rúzs, parfüm, telefon, kulcsok, tükör, papír zsebkendő- a lehetőségek a végtelenbe nyúlnak.

Nem ritka, ha retikülből olyan eszközök kerülnek napvilágra, mint az összecsukható kés, elem, olló, gomb, tartalék harisnya vagy pillanatragasztó. Nem hiszi? Nézzen csak bele a saját táskájába, hogy kiderüljön, mi minden halmozódhat fel a retikül mélyén. De hogy kerülnek bele ezek a látszólag furcsa kellékek a nők táskáiba? Egyáltalán, mióta létezik maga a retikül? Az igazság az, hogy a retikül, bár természetesen nem a ma ismert formájában és kivitelezésében, de szinte egyidős az emberiséggel. A kutatók szerint már az ősember is használt a kellékei (kő, mamutfog, gyümölcsök és bogyók) tárolására alkalmas eszközt, így a neandervölgyiek táskáját joggal nevezhetjük a retikül ősének. Ezek a kezdetleges tárolóeszközök tulajdonképpen szőrből készült darabok voltak, amit eleinte botokra akasztva vittek magukkal, majd az idő múlásával a derekukon rögzíttettek az emberek ősei.

A római birodalom idején, mint sok más egyéb kellék és eszköz, a technikai fejlődésének hála a retikül is hatalmas változáson ment keresztül. A római hölgyek a derekukon viselték az immáron feldíszített, színpompás táskájukat, amiben pénzt és a szépítkezéshez szükséges tárgyakat tárolták, csak úgy, mint az urak. Ezeket a hálóból szőtt, finom zsákokat a középkor emberei is előszeretettel viselték, amelyeknek az egyik legnépszerűbb verziója volt a bőrből készült zsákocska, amiben a nemesek tartották az ezüst és arany pénzérméiket. Természetesen minél díszesebb volt a szóban forgó elem, annál nagyobb elismerés övezte a viselőjét is. Azok a retikülök, amelyeket ma is használunk, formájukat tekintve először a XVIII. Században láttak napvilágot.

A szóban forgó kiegészítőket már az erre kialakított szerkezettel be is lehetett zárni, ezen kívül pedig több rekesszel is rendelkeztek. Anyagukat tekintve roppant sokfélék lehettek, de a legközkedveltebbek a bőrből, a csipkéből, a selyemből és a szőrből készített darabok voltak. Hol tartunk ma? Napjainkban a retikül a formák, az anyagok és a dekorelemek végtelen szabadságát élvezi, olyan kiegészítővé válva, amelynek nem parancsolt megálljt még a legmerészebb képzelőerő sem. A retikül olyan szerves része a mindennapjainknak, amely nélkül nehéz lenne elképzelni a hétköznapokat, hiszen túlzás nélkül az élethez legszükségesebb tárgyakat tárolhatjuk bene és vihetjük magunkkal. Viselése nem korhoz kötött, hiszen már az egészen pici kislányoknak is van egy-kettő a játékai között, míg tiszteletet parancsoló nagymamákat is látunk szép számmal az utcán, karjukon a féltve őrzött kiegészítővel.